Sz. Fejes Ildikó: MuseuMap. Az első hazai múzeumi aggregációs szolgáltatás

A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására.

A MNM OMMIK célja, hogy (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését. Az aggregációs szolgáltatás beindítását egy pilot projekt előzte meg, melynek folyamán kidolgoztuk és teszteltük az összes szolgáltatási szint működési modelljét a technikai– és a csatlakozó tartalomszolgáltató partnerekkel együtt. A pilot folyamán lehetőség nyílt arra, hogy az aggregáció működési modelljét teszteljük, azonosítsuk az adattartalmi és technikai oldalról felmerülő problémákat, valamint meghatározzuk a folyamatokat és a munkafázisokat.
Az aggregációs szolgáltatást a MuseuMap portálon egy közös felületen keresztül érik el a felhasználók, ahol kereshetnek a partner intézmények műtárgyai között, megoszthatják kedvenceiket a közösségi médiában, virtuális kiállításokat hozhatnak létre, valamint tájékozódhatnak a múzeumok programjairól is. Mindemellett az aggregációs adatbázisba feltöltött adatok egyből automatikusan felkerülnek és kereshetővé válnak az EUROPEANA portálon is, az Europeana Inside projekt eredményeképpen. Mindezzel lehetőség nyílik a magyarországi muzeális intézmények koncentrált, a felhasználói igényeket kiszolgáló, egy helyen kereshető on-line hazai megjelenésére, valamint az európai felületen a kereshető magyar műtárgyadatok számának szignifikáns növekedésére.





 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ