Kulturális Örökség Európai Éve 2018 - minősítés

A Kulturális Örökség Európai Éve minősítést azok a projektek és kezdeményezések kaphatják meg 2018-ban, amelyek az Év (EYCH) célkitűzéseit szem előtt tartva, európai partnereket bevonva működnek, és civil szervezetekkel, illetve múzeumokkal közösen valósítják meg terveiket. A minősítést a NEMO adományozza az arra érdemes kezdeményezéseknek, amelyek ezzel igazolhatják, hogy támogatják az európai kulturális örökség szerepét és fontosságát, valamint a nemzetközi párbeszédet. 

A minősítés presztízsértékű is a kiválasztottak számára, emellett lehetőséget nyújt a programban való részvétel kommunikálására és szélesebb közönség elérésére is. Maga a minősítés egy logóból, egy szlogenből (Our heritage: where the past meets the future) és egy hashtagből (#EuropeForCulture) áll. 

 

A minősítésre jelentkező projekteknek 2017. december 7. és 2018. december 31. között kell megvalósulniuk és legalább egy célkitűzést meg kell valósítaniuk a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 céljai közül. A megvalósítás többféle formában történhet: jelentkezhetnek akár kutatási projektek, kiállítások, kampányok és rendezvények is. 

A minősítés alapfeltételei közül a legfontosabbak:

- megvalósulás 2017. december 7. és 2018. december 31. között 

- hozzájárulás a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 céljaihoz - legalább egy cél megvalósítása

- európai dimenzió

- európai partnerek bevonása

- a projekt kapcsolódjon múzeumokhoz vagy foglaljon magba múzeumokat is

- a projekt biztosítsa a a tudás és tapasztalatok megosztását

- inkluzív megközelítés

- a projektnek legyen rövid-, közép- és hosszútávú hatása

- a projekt különböző közönségeket szólítson meg

További információk >>

 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ