Gyerekmúzeumok – nem csak gyermeknapra

Habár mára a legtöbb múzeum egyik legfontosabb célcsoportját a gyerekek, fiatalok, vagyis a jövő visszatérő látogatói alkotják és különböző múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, programokkal várják őket, a specifikusan gyerekek számára létrehozott múzeumok is egyre gyakoribbak.

A museum.eu – az Európai Múzeumok Közössége készített egy összeállítást, mely a kontinens legjobb gyerekmúzeumait mutatja be – persze a lista koránt sem teljes. Ezek az intézmények elsődlegesen az általános iskolás és óvodás korosztályt célozzák meg, a rendes múzeumi keretekből kitörve. Közös bennük, hogy interaktív eszközökkel, tapintható tárgyakkal, az étzékek bevonásával játékra ösztönöznek, miközben a legkisebbek is fontos, komoly témákról tanulhatnak. Az itt szerzett élmények miatt vissza akarnak majd térni, a múzeum érdekes helyszínné, közösségi térré válik számukra, ahol mindig új dolgokat fedezhetnek fel.

 

  • Tropenmuseum Junior
    A holland fővárosban már 1975-ben gondoltak a legkisebbekre, ugyanis ekkor alapították a Tropenmuseum Juniort, mely Európa első ilyen profilú intézménye. Interaktív kiállításokkal és programokkal várják az apróságokat, elsődleges célcsoportjuk pedig a 6-13 éves korosztály. 2,5 évente új kiállítással jelentkeznek, céljuk, hogy a gyerekek szeressenek ide visszajárni, hogy a világ minél több kultúrájával interaktív módon ismerkedhessenek meg. Természetesen a felnőttekről sem feledkeztek meg, a Tropenmuseumban mindenki megtalálhatja az őt legjobban érdeklő tárlatot, eseményt.

 

  • Eureka! az angol Nemzeti Gyerekmúzeum
    Interaktív, tapintható tárlatok, ahol a 0-11 éves korosztály játékosan fedezheti fel a világ különböző kultúráit. A szervezett csoportokat múzeumpedagógiai programokkal várják, de a családok is egy igazán izgalmas napot tölthetnek el az épület falain belül és kívül is.

 

  • Labirintus Múzeum
    A németek első számú gyerekmúzeuma a 3-12 évesekre koncentrál, akik az interaktív kiállításokban játszva, szórakozva, tapintva és mindent kipróbálva tanulhatnak akár olyan fontos témákról is, mint a gyerekek jogai, az egészség vagy a másság. Fontos, hogy a kiállított tárgyakat itt nem csupán meg szabad érinteni, a tárlat éppen a tapasztalásra épül, a gyerekek részt vesznek a kiállítás formálásában.

 

 

  • NEMO Tudományos Központ
    A már megszokott interaktív kiállítások, kreatív foglalkozások, vetítések és bemutatók várják a gyerekeket, hogy felfedezhessék az őket körülvevő világot. Megismerhetik a hidak működését, kémiai kisérleteket végezhetnek egy professzionálisan felszerelt laboratóriumban, de az épület tetőteraszáról az Amszterdam belvárosára nyíló lélegzetelállító látványban is gyönyörködhetnek.

 

  • Gyerekek Történeti Központja
    London egyetlen gyerekmúzeuma, az Egyesült Királyságban elsőként itt vezették be a tapintható tárgyakat. A múzeumban rejlő lehetőségnek csupán a képzelet szab határt, a 0-11 éves korosztály itt felfedezhet egy barlangot, gyönyörű vagy épp megdöbbentő jelmezekbe bújhat, óriási hangszereken játszhat, vagy akár a szörnyszobor nyelvéből formált csúszdát is kipróbálhatja.

 

 

  • Deutsches Múzeum
    A müncheni múzeum a bányászattól az atomfizikáig rengeteg érdekes témával várja az érdeklődő gyerekeket. A Wright testvérek repülőjének, az U1 tengeralattjárónak de Karl Benz első motorjának a másolata is megtalálható itt.

 

  • Computerspielemuseum, avagy a számítógépes játékok múzeuma
    A számítógépes játék szerelmesei a berlini múzeumban igazi relikviákat találhatnak, de a legújabb technológiákkal készült játékokat is tesztelhetik.

 

  • Vilniusi Játékmúzeum
    Bár az előzőektől eltérően itt olyan eredeti tárgyakat is találhatunk, amiket csak a vitrin mögött lehet szemlélni, az izgalmasabb játékokról készült másolatokat nem csupán megérinteni lehet, hanem az érdeklődő gyermekek ki is próbálhatják azokat.

  • Isztambuli Játékmúzeum
    Már az 1700-as évekből is maradtak fent gyerekjátékok, amikkel az érdeklődők az isztambuli múzeumba látogatva megismerkedhetnek. A cél természetesen itt is olyan interaktív terek kialakítása volt, ahol a gyerekek – és felnőttek egyaránt – játékok segítségével akár azt is megtapasztalhatják, hogy milyen lehet egy igazi űrutazás.

 

Számtalan nemzetközi példa létezik, koránt sem teljes a lista. Szerencsére ma már itthon is egyre több próbálkozás van ezen a téren, a Mesemúzeumban életre kelnek a gyermekkor mesehősei, a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria pedig folyamatosan változó kiállításokkal és hozzájuk kapcsolódó programokkal vár kicsiket és nagyokat egyaránt.

Sok hazai intézmény idén is érdekesebbnél érdekesebb programokat kínál gyermeknap alkalmából. A Déri Múzeum sárkánya már nagyon várja, hogy megtalálják; Székesfehérvár belvárosa pedig igazi játszótérré változik ebből az alkalomból. 

 

 

 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ