Fekete fátyol borult a veszélyeztetett állatfajokra

Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb természettudományi gyűjteményében, a Bristol Museumban fekete fátyol borítja a veszélyeztett, illetve a kihalt állatfajok példányait, hogy figyelmeztessen a biodiverzitást (az élővilág sokszínűségét) fenyegető katasztrófára.

A Guardiannek Isla Gladstone kurátor azt nyilatkozta, azt ötletet egy általános iskola diákjai adták, akik kemény hangú levelet írtak a múzeumnak. Az iskolások arra kérték a múzeumot, hogy őszintén mesélje el a kiállításon látható bengáli tigris és a többi veszélyeztetett példány történetét.



A gyerekek kikutatták, hogy amikor a tigrist 1911-ben V.György király 39 másik tigrissel, 18 orrszarvúval és 4 lajhárral együtt levadászta, még 100 ezer tigris élt a vadonban, mára számuk 4000 alá csökkent. “Az állatok kihalásának gondolata sok emberben szorongást kelt. A múzeum különösen fontos szerepet játszik abba, hogy teret adjon a védelmükről szóló párbeszédnek és felhívja a nyilvánosság figyelmét. Arra hívjuk az embereket, hogy képzeljék el, milyen lenne a világunk ezek nélkül a csodálatos lények nélkül”- magyarázza Gladstone. “Meglepődnének, ha látnák az ismerős állatok- így csimpánz vagy a zsiráf- nevét a veszélyeztetett állatok listáján.”

A hatás kedvéért fekete fátyollal fedték le az Alfredot, nyugati síkvidéki gorillát, ami súlyosan veszélyeztetett fajnak számít, egy gyarmati hajóskapitány gint hörpölő csimpánzát az 1800-as évekből és egy 1884-es szumátrai orrszarvút, ami kölyökként túlélte a vadászok által okozott sebeket, kitömött teste pedig a II. világháborús bombázásokat. Fátyol takarja a világ egyik utolsó erszényesfarkasát, ami kihalása előtt Tasmániában élt, a galapagosi óriásteknőst, a gangeszi gaviált, a közönséges cserepesteknőst, a kakapót, a véznaujjú makit, a hegyi gazelláta, az okapit, a tukánt, az albatroszt és a pangolint, melyek kihaltak vagy a kihalás szélére sodródtak.

A bristoli múzeum egyike azon európai intézményeknek, melyek kiállításukon keresztül adnak hírt a természet védelmének sürgősségéről. A londoni Horniman Museum és a rotterdami Természettudományi Múzeum műanyag szemetet szórt szét az akváriumokban és a tárlókban, a rotterdami kiállításon pedig látható az a sündisznő, aminek feje egy McFlurry-s pohár műanyag tetejébe ragadt és megfulladt. A londoni Victoria and Albert Museum az ökoaktivista Extinction Rebellion mozgalom tárgyait állította ki.


A Guardian cikke eredetiben itt olvasható.

 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ