"A múzeum közönsége nem egyetlen homogén massza"- mitől jó egy digitális stratégia? I. rész

Kajsa Hartig, a svéd Västernorrlands Múzeum gyűjteményi igazgatója, digitális technológiával és innovációkkal foglalkozó szakember szakmabelieket kérdezett arról, hogyan tudnak a múzeumok online értéket teremteni a felhasználók számára. A kérdéseire adott válaszokat érdemes megfontolni, ha épp digitális stratégiát készítünk vagy az elmúlt időszak tanulságait vonjuk le. Egyik interjúalanya Risto Sarvas, a finn Aalto Egyetem professzora, design kutató. Design leadershipet oktatott múzeumigazgatóknak, színházi és más kulturális döntéshozóknak. A cikk eredetije itt olvasható.

Manapság a múzeumoktól elvárják, hogy online értéket teremtsenek: ne csak a weboldalukat használják egyfajta kirakatként, hanem új és hűséges közönségeket is bevonjanak, vagy olyan közönséget érjenek el, ami fizikailag nem is feltétlenül látogat el a múzeumba. Mit kell tartalmaznia egy mai múzeum digitális online kínálatának?

Az unalmas válasz az, hogy ezt minden múzeumnak magának kell kideríteni. Mégpedig azt, hogy milyen értékeket kínál a múzeum a közönségének, amik a múzeumot is saját céljai felé viszik.

Más szóval a múzeum stratégiai céljainak elég világosaknak kell lenniük, ahogy annak is, hogy milyen különböző csoportoknak van jelentősége a múzeum missziója és célja szempontjából.

Miután ezt a kettőt egyértelművé tettük, ezután lehet a kettőt ötvözni a múzeum értékajánlataként, ami a közönségeket és magát a múzeumot is szolgálja. És csak ezután következik az értékajánlatok tevékenységgé formálása. 

Risto Sarvas, fotó: LinkedIn

Szándékosan többes számban használom a közönség szót. A  kulturális intézményeken erőteljes a nyomás (Finnországban- a szerk.), hogy mindenkit egyenlőként kezeljenek, és „nem szabad” hangosan kimondani, hogy a közönség egyes csoportjai fontosabbak, mint mások. Jogi és esélyegyenlőségi szempontból ez érthető.

A múzeumnak mindenkit egyenlőként kell kezelnie. Tervezési és stratégiai szempontból azonban teljesen hülyeség, mert a múzeum egyszerűen nem tud kínálni semmi értékeset a közönsége számára, ha azt egyetlen homogén masszaként kezeli.

Természetesen ez a gyakorlatban nem így történik, és nem is kívánatos. Sok múzeum már ma is más-más programot ajánl a különböző csoportoknak, például a tizenéveseknek.

Stratégiai módon kell csoportosítanunk a közönségcsoportokat, hogy el tudjuk érni céljainkat, hogy küldetésünknek és jövőképünknek megfelelően működjünk.

Még akkor is, ha a múzeumban mindenki ugyanazt a kiállítást látja, az emberek látogatásának okai meglehetősen különbözőek. Különböznek abban is, amilyennek ugyanazt a kiállítást megélik.

Gondoljunk például az iskolai csoportokra, a randevúzó fiatal párokra vagy a nyugdíjasokra. Ezért a különböző csoportok számára különböző üzeneteket, javaslatokat kell megfogalmaznunk, amit minden projekt, kiállítás, stb. kapcsán felül kell vizsgálnunk..

Hogyan kínálhatnak értéket online a múzeumok a fiatalabb közönségnek, figyelembe véve online szokásaikat, személyiségi jogaikat és integritásukat?

Az első lépés az, amit fentebb kifejtettem: kezdjük azzal, hogy a  stratégiánk és a közönség érdeklődése alapján csoportosítjuk a közönséget. Ne felejtsük el, hogy egy olyan csoport is, mint a „fiatalabb közönség”, nagyon heterogén. Ugyanannak a kamasz is más-más az érdeklődése, kontextustól függően. Például egy iskolai kiránduláson valószínűleg egészen más kelti fel a figyelmét, mint online csetelve a barátaival. Melyik kontextus érdekli a múzeumot és miért?

A következő lépés az, amit biztosan sok múzeum csinál: kísérletezzünk és próbáljunk ki dolgokat fiatalabb emberekkel, dolgozzunk együtt iskolákkal, kísérletezzünk online hirdetésekkel és kampányokkal. Gyűjtsük össze és elemezzük az adatokat. Beszélgessünk olyanokkal, akik nem járnak múzeumba.

A legfontosabb az, hogy szisztematikusan kísérletezzünk, hogy a tapasztalat, a tudás felhalmozódjon és megosszuk másokkal. Könnyű workshopot vezetni és megelégedni annyival, hogy: „Kipipáltuk, úgy tűnt, az emberek élvezik”. Ez nem elég. Akkor valójában nem tanultál semmi értékeset.

A nehézséget az jelenti, hogy szisztematikusan és stratégiailag vezessünk workshopokat, iskolai csoporlátogatásokat, online kampányokat, hogy egyre többet tudjunk meg a közönségről, és saját előítéleteinkről, prekoncepcióinkról. Például milyen tevékenységeken keresztül értenénk meg jobban a múzeum kínálatával kapcsolatos online szokásokat?

Az online értékteremtés hosszú távon befolyásolja a hagyományos munkamódszereket és szervezeti struktúrákat. Mi a legfontosabb lépés, hogy a múzeumok online tudjanak értéket teremteni? 

Ezzel teljes mértékben egyetértek. Nevezhetjük „digitalizációnak”, de a nap végén képességekről, készségekről és munkamódszerekről van szó, ami a szervezeti struktúrák és a vezetés újragondolását jelenti.

A jelenlegi megközelítés (az általános gyógyszer, ha úgy tetszik) úgy tűnik, a gyorsan reagáló, függetlenül működő szervezet építése. Olyan divatos kifejezésekkel dobálózunk, mint „mozgékonyság” (agility) és „jó reakciós készség””. A design thinkinget is gyakran emlegetik.

Emögött az a feltételezés van, hogy a bizonytalanság leküzdése érdekében a szervezetnek tudnia kell szükség esetén gyorsan reagálni és irányt változtatni. Ez megerősíti annak szükségességét, hogy a csoportok függetlenek, az egyének autonómok legyenek, akik az intézményekben megszokott, merev és lassú engedélyeztetési folyamat kihagyásával hozhatnak döntést.

Elképzelhető, hogy ez óriási kérdés a több ezres szervezetekben. A múzeumok ritkán ekkorák.

Mit ajánlana azoknak a múzeumoknak, amelyek az elövetkező években meg akarják tenni a szükséges lépéseket az online értékteremtés felé?

Nagyon optimista vagyok, ha olyan szervezetekről van szó, mint amilyenek a múzeumok.

A jelenlegi megközelítés szerint a változás kulcsa az, hogy okos, sokoldalú, boldog emberek dolgozzanak egy olyan szervezetben, amely értékeli a sokféleséget, a kreativitást és egyértelmű küldetéssel rendelkezik (jellemzően ez egy társadalmi küldetés).

Amit külön szeretnék kiemelni, az a személyzet jólléte és hosszú távú boldogsága. Az autonómia, a függetlenség, a kreativitás és a bizonytalanság mind kimerüléshez és kiégéshez vezet, ha nem tartják kézben. Úgy látom, hogy az egyetemi hallgatók és a munkavállalók körében növekvő kiégés aránya részben a fehérgalléros munka egyre nagyobb autonómiájának és függetlenségének tudható be. 

A válasz erre a problémára részben abban rejlik, hogy az embereket tájékoztatni kell arról, hogyan működik az elme, az agy, és hogyan lehet felépülni például a kiállítás megnyitója előtti hetek stresszéből.

A jóllétért való felelősség azonban nem ruházható kizárólag az egyénre. Annak érdekében, hogy az egész szervezet hosszú távon fenntartható legyen, a vezetői és szervezeti struktúráknak aktívan kell támogatniuk és menedzselniük a személyzet jóllétét. Ellenkező esetben az egész autonóm, érzékeny és kreatív szervezet egyszerűen szétesik.

Ezért egy magasan képzett és kreatív emberekkel teli szervezetben a jóllét kerül a hosszú távú stratégia középpontjába. Ennek egyik kulcsa az egyértelmű célok, a küldetés és a stratégia megfogalmazása, hogy a tehetséges munkatársaknak olyan közös célja legyen, amihez képest saját munkájuk prioritásai igazíthatják. Ha a személyzet áll a középpontban, és az alapokat jól lefektette a vezetés, akkor az okos és tehetséges dolgozók bármilyen könyvet vagy online tanfolyamot elővehetnek például a webdesignról és az adat elemzésről, és gyorsan tovább képezhetik magukat.

A múzeumok további előnye, hogy hosszú távon fennmaradnak. A múzeum célja, hogy évtizedekig, sőt évszázadokig működjön. Ez bizonyosságot ad a bizonytalanságban, amelyben élünk.

forrás

nyitókép: Amos Rex Museum, Helsinki

 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ