Jön, jön jön: MuseumWeek 2022! (Frissítve)

Idén sem marad el a a múzeumi világot és az egész közgyűjteményi szektort egyaránt megmozgató, nemzetközi internetes fesztivál, a MuseumWeek. 2022-ben június 13 és 19 között árasztják majd el a közösségi média felületeket a hestegekhez kapcsolódó múzeumi tartalmak, amik a kultúra, a társadalom és az innováció témái köré rendeződnek. Emellett, szakmai programokhoz is lehet csatlakozni: előadások, mesterkurzusok mellett egyéb digitális kezdeményezéseket is terveznek.

A fesztivál hívószavai is sokat árulnak el a közelgő, bejelentésre váró konkrét témákról: hangsúlyos az inkluzivitás és sokféleség, az egyre nagyobb teret nyert NFT, és a digitális állampolgárság és digitális jogok kérdése, a mesterséges intelligencia, a kiterjesztett valóság és a VR technológiák. A társadalmi elkötelezettség és a digitalizáció kérdései mellett pedig helyet kapott a környezeti tudatosság is.

Először egy rövid bejegyzésben, a Twitteren osztották meg a dátumot, és a témaköröket, később pedig szintén egy tweetben üzenték, hogy a konkrét hestegek is hamarosan kihirdetésre kerülnek. Ez a honlapon március elején valósult meg, ide kattintva tekinthető meg az a pdf dokumentum, amiken a különböző napok tematikái, és a kapcsolódó szófelhők is elérhetők. Az ukrán háborúra reagálva változtatták meg az eredeti programtervet, és emelték be a szabadság (#freedomMW, június 15.) témakörét is a napi hestegek közé.

További napi témák:

  • Június 13. #innovationMW innováció és kultúra 
  • Június 14. #creatorsMW alkotók
  • Június 16. #sexualityMW szexualitás 
  • Június 17. #environmentMW környezet
  • Június 18. #lifelessonsMW életre szóló leckék 
  • Június 19. #danceMW tánc

 

Kép forrása: @MuseumWeek

 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ