Mácsai Ági a hazai látogatókutatás egyik úttörője. Az MNM OMMIK MuzeumStat oldalának szakértője, a Magyar Nemzeti Múzeum képviseletében tagja a nemzetközi múzeumi statisztikai szervezetnek, az EGMUS-nak, független tanácsadóként pedig kutatásokat, jelentéseket készít múzeumok és más kulturális intézmények számára. Ágival a magyar múzeumi szektor adatkezeléséről, külföldi gyakorlatokról beszélgettünk.

Előző interjúnkban a MuzAdat megjelenésének kapcsán beszélgettünk arról, miért fontosak a látogatókutatások, és általában a statisztikák a kulturális intézmények számára. Akkor Ági megfogalmazta, hogy itthon még mindig hiányzik az adatközpontú szemlélet a kulturális szektorban. Az 1444-es statisztikai űrlapban a múzeumok rendkívül sokféle adatot szolgáltatnak minden évben, amik a Kultstat oldalon olvashatók éves összesítések formájában. A MuzeumStat oldalon ezek az adatok már feldolgozott formában láthatók, továbbá az egyes intézmények adataira is rákereshetünk.

kép forrása: Kultstat

Kép forrása: MuzeumStat

Hogyan látod, a múzeumi szakembereket mennyire érdekli a statisztika?

Szerintem kevesen vannak, akiket valóban érdekel. Nem látok bele mindenki fejébe, de akivel kapcsolatban vagyok, nem ismerik az aktuális múzeumi statisztikákat. A hazai múzeumi statisztikai rendszerrel az az egyik fő probléma, hogy az adatokat csak úgy lehet lekérni, ha egy hihetetlen hosszú Excel-táblában nyomkodunk füleket, és ott keresgélünk. Ember nem keres így adatot, ez nem életszerű. A legtöbben általában addig jutnak el, hogy megnéznek néhány alapadatot, mint a látogatószám, esetleg a programok száma. Egyébként szerintem nem is jó összehasonlításokat készítenek – egy országos múzeumot például nem kellene egy területi múzeummal összehasonlítani, együtt nézni. 

Ez olyan, mintha a bokszban a pehelysúlyt a nehézsúllyal együtt engednék be a ringbe. Elég egyoldalú meccs lenne. Visszatérve a szakemberekre: az adatalapú szemlélet szerinted mennyire elterjedt itthon?

Nem is értem, hogy lehet, hogy sokszor adatok nélkül hoznak meg a múzeumok döntéseket. Kérdem én: hogyan lehet adatok nélkül döntést hozni? Maga a statisztika is húzós téma, mert van, aki csak legyint rá, mondván „hát, oda bármit be lehet írni” – ami nem igaz, mert ez egy hivatalos adat! Ez persze nem zárja ki azt, hogy ne legyen benne hiba. Ez bármikor előfordulhat, én is tudnék rá példákat mondani, amikor fura lett a végeredmény, de a statisztikát igenis komolyan kell venni.

Hogyan lehet ezt ellensúlyozni?

Jó lenne beemelni a statisztikát és adatelemzést a tárgyalt múzeumi témák közé. Nem csupán a statisztikai adatgyűjtést, hanem a különböző adatok hasznosításáról is beszélni kellene. Mit jelent, miért elemi szükséglete az intézménynek? Sok esetben a döntések úgy születnek, hogy régi gyakorlatokra, szokásokra hivatkoznak: „jó volt ez régen is, jó lesz ez most is.” Vagy, „én már 20 éve ezt csinálom, biztosan értek hozzá.” Ehhez kétség sem fér, azonban 20 év alatt megváltozott a világ, az utóbbi 3 évben is iszonyú nagy változások voltak a világban, így a múzeumi világban is. Az adatgyűjtéseknek intézményi szinten is működniük kell, mert fontos, hogy ne csak központi statisztikai adatgyűjtés legyen, ezzel azonban kevesen foglalkoznak. 

Mi az alapvető különbség a hazai és a nemzetközi helyzet között az adatgyűjtés terén?

Itthon az adatgyűjtések alapvetően gyerekcipőben járnak. Nincsenek külön ezzel a területtel foglalkozó szakemberek - például értékelők vagy látogatókutatók - a múzeumokban. Külföldi múzeumokban ezzel szemben vannak ilyen csoportok, osztályok, akik azzal foglalkoznak, hogy adatokat gyűjtenek, értékelik a folyamatokat, a kiállításokat. Itthon ez nincs az érdeklődés előtérében. Ez nagy probléma. Én azon dolgozom - és nem csak a MuzeumStaton-, hogy ezek az adatok láthatóvá váljanak, szisztematikusan gyűjteni, értékelni tudjuk őket.

Mikor, mitől lesz az adatgyűjtés valóban releváns, és nemcsak egy kipipált feladat?

Még nem vált alapkészséggé, hogyan gyűjtsünk adatokat. Nagy divat most a kérdőívezés, bár sokan úgy állnak neki az elkészítésüknek, hogy nem tudják, mire szeretnének választ kapni. A kérdőívkészítést és a helyes kérdésfeltevést is meg kell tanulni. Sokszor felteszünk olyan kérdéseket, amikre nem is vagyunk kíváncsiak. Ha nem érdekel, hogy a látogatód mit szeretne, akkor ne kérdezd meg! Ez most elsőre csúnyán hangzik, de hadd említsek egy példát. Annak nincs értelme, hogy megkérdezik a látogatót, hogy szeretne-e liftet, ha a múzeum műemléképületben működik, és úgyis tudják, hogy nem lesz lift. Sokszor van olyan érzésem a kérdőívekkel kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mindegy is, hogy mit válaszolnak a kitöltők, az intézmény úgyis azt csinálja, amit akar, és kész. Azzal is sokszor találkozom, hogy egy Excel-táblában összegyűjtik a válaszokat, de azokat nem ellenőrzik, nem értékelik ki, nem vonják le belőlük a következtetéseket. Ez elvesztegetett idő és energia.

Mi lenne az álomstruktúrád? Mi lehetne egy igazán jól működő rendszer itthon a múzeumi adatszolgáltatásra?

Az ideális az lenne, hogy évente egyszer, mondjuk január 31-ig le kellene adni az adatokat, és ezek április 30-ra nyilvánosak lennének. Fontos lenne, hogy ezek az adatok minél gyorsabban hozzáférhetővé váljanak. A negyedéves jelentések segítségével könnyebben követhetnénk a múzeumokban zajló eseményeket, tendenciákat. Ezenkívül fontos lenne a statisztikának, a múzeum adatoknak több figyelmet szentelni, nagyobb hangsúlyt adni, amit az EMMI kezdeményezhetne. Az ő érdekük is, hogy ezeket a statisztikai adatokat ne csak gyűjtsék, hanem vizsgálják, ellenőrizzék is.

Mi volt a legizgalmasabb projekted kulturális értékelőként?

Az Európai Uniós Muse.AR projektben résztvevők AR és VR fejlesztéseket készítenek múzeumoknak. Magyarországról a felsőcsatári Vasfüggöny Múzeum a partner, emellett a NaFilm (Prágai Filmmúzeum) és a Lepenski Vir Régészeti Parknak 3 fős művészcsapatok készítenek alkalmazásokat, amik segítenek a kiállítások jobb megértésében, élvezetesebbé tételében. Ehhez informatikusok platformot is készítenek. Ami számomra izgalmas, hogy ez egy olyan projekt, aminek az elején is készült értékelés. Így lehetőségünk adódott másfél éven keresztül figyelni a folyamatot, és így különböző állomásokat is felderíteni. Látogatókutatási oldalról érdekes volt megvizsgálni az Esztergomi Keresztény Múzeum látogatóit. Az érdekelte a múzeumot, hogy a látogatók miért jönnek, mivel elégedettek, és mivel nem. Nyilván a múzeum tisztában volt ezekkel az igényekkel, de összefoglalva és leírva más súlya van, mintha csak beszélnének róla. Így a múzeum reális képet kapott arról, hogy milyen irányt vegyen a fejlesztés, és milyen legyen az új kiállításuk.

Kiket, milyen intézményeket követsz a múzeumi statisztika világában?

Egyik ilyen az European Group on Museum Statistics, röviden EGMUS. Magyarországot a Magyar Nemzeti Múzeum képviseli, az MNM-ből én veszek részt az évenkénti megbeszéléseken. Holland és a német szakemberek irányítják a szervezetet, náluk a látogatókutatás erős terület. A statisztikalapú gondolkodás ugyanígy Nagy-Britanniában is erős. Több felmérés készül még Amerikában, Ausztráliában is. Ezt nyilván a finanszírozási rendszer is indokolja: ahol kisebb az állami finanszírozás, ott muszáj szponzort, mecénást, támogatót keresni. A piaci szereplőket nem lehet azzal meggyőzni alapozni, hogy „jó lesz ez”, oda pontos adatok, tények kellenek.

kép forrása: EGMUS

Az éves kiadvány, amit ajánlok, az amerikai Theme and Museum Index, amiben a múzeumok mellett szerepelnek turista attrakciók, vízi-és tematikus parkok is. Ott nagy kérdés, hogy a szabadtéri múzeumok múzeumok-e, vagy ha kiállítást rendeznek az állatkertben, állatparkban, azt hova soroljuk? Ez például az EGMUS-nál is nagy kérdés. Az itthoni gyakorlat szerint a minisztériumi működési engedéllyel rendelkező intézmények kerülnek bele a statisztikába. A köznyelvben a múzeumot azonban nem csak ezekre az intézményekre használjuk, erre példa a szelfimúzeum. Tudok olyan intézményről, ami múzeumként indult, de PR okokból inkább látogatóközpontra változtatta nevét. A fejekben létezik még egy poros, régi kép a múzeumokról, azonban a látogatók nem feltétlenül a patinát keresik.

Ezért van szükség a látogatókutatásra, hogy adatokkal alátámaszd, hogy mik az adott csoport igényei.

Igen, és az egésznek az az alapja, hogy ez a vélemény a múzeumot érdekli. Sok esetben azt látom, hogy a látogató nem több egy számnál. Az a fontos az intézményeknek, hogy legyen meg a látogatószám, miközben ha több kis dolgon változtatna, az minőségi ugrást jelentene. Ha a látogatók szemével is megnézünk egy kiállítást, meglepően praktikus megoldások születhetnek – feliratok, ülőhelyek, fények szempontjából mindenképp.

Mik azok a kérdések, ami a látogatókutatás kapcsán a legtöbbször felmerülnek?

A múzeumok egyik célkitűzése, hogy elérjék a fiatalokat. Én ezt fenntartással kezelem, mert azt sem tudjuk behatárolni, hogy ki is számít fiatalnak. A korcsoportok helyett sokkal pontosabb szegmentáló erő az érdeklődési terület meghatározása. Fiatalokat becsábítani a múzeumba szép feladat. Én úgy kezdeném, hogy csinálnék egy csoportot, és velük együtt dolgozva, az ő véleményükre alapoznék. Ezt nem én találtam ki, a londoni Victoria & Albert Múzeumban ez bevett szokás (V&A Youth Collective).

A közösségi tervezés mára fontos gyakorlat lett...

Ha valami nem megy, de kíváncsi vagy, hogy mi a gond, és jó kérdéseket teszel fel – ami nagyon nehéz –, akkor igazán jó eredményeket lehet elérni. Nagy kérdés, hogy a múzeumok hogyan találják meg a társadalomban a szerepüket. Ez nyilván nem működik anélkül, hogy beszélgessenek az emberekkel. Hiszek abban, hogy a múzeumok úgy tudják megtalálni az útjukat, ha tényleg tudnak a saját közösségükhöz kapcsolódni, és a közösségüket szolgálni. Ez Magyarországon is benne van a közbeszédben, ez a szolgáltató múzeum, és félve mondom, a közösségi múzeum, de ezek mögött még nem érzem azt, hogy valóban a közösség lenne a középpontban. Persze vannak jó példák is, de nem ez az általános még.

Hol találkoznak a múzeum által zászlóra tűzött elképzelések azokkal az igényekkel, amiket a közösség fogalmaz meg a múzeummal szemben? Mennyire áll közel egymáshoz ez a két elvárási halmaz?

Az a nehéz, hogy tulajdonképpen nem tudjuk, hogy mit szeretnének a látogatóink. A nem reprezentatív, kisebb felmérések nem fedik le az adott közösséget vagy társadalmat, így szerintem nagy következtetéseket nem tudunk levonni. Személyes véleményem szerint távol áll az, amit a látogatók szeretnének, és az, amit a múzeumok nyújtanak, vagy amiről a múzeumok azt gondolják, hogy nyújtaniuk kell. Én azt is látom, hogy van egy szűk múzeumjáró kör, és múzeumokban téves kép él arról, hogy a társadalomban nekik mekkora szerepük van. Nekem az ismeretségi körömben számos olyan ember van, akik értelmiségiek, egyetemre jártak, és közük sincs a múzeumokhoz. Nem is értik, miért kéne elmenniük oda, maximum egy-egy olyan művészeti kiállításra, amit nagyon nyomtak a médiában.

Hogyan lehetne közelebb jutni a megoldáshoz egy ilyen nagy reprezentatív felmérés elindítása nélkül?

Mindenképp az intézményekben önálló felméréseket végezve, alulról szerveződően kellene adatokat gyűjteni. Csoportokat kellene szervezni, hogy milyen módszerrel, milyen témákban lehet a közösség véleményét kérdezni, mert nyilván vannak olyan kérdések, amelyben nem a látogató dönt. A kiállításokról például lehetne releváns párbeszédeket kezdeni. Ugyanígy a visszajelzés is fontos. Vannak jó kezdeményezések, de sokszor nem tud róla a szakma.

Milyen szerepe lehet ebben a folyamatban a MuzeumStatnak?

Ilyen jellegű, közösségépítő tevékenységet formáló szerepe nincsen, azonban fontos feladata, hogy ne csak bemutassa, hanem a statisztikai adatokat érthetővé, könnyebben kezelhetővé és befogadhatóvá tegye. Abban lehet jelentős szerepe, hogy megmutassa: az adatgyűjtésnek van értelme, milyen összefüggéseket lehet kiolvasni az adatokból, és ez hogyan segít a döntéshozatalban.

A múzeumi látogatókutatás pár év múlva olyan elterjedt gyakorlat lesz, mint a múzeumpedagógia. Legszemléletesebb erre a német példa: lassan alakult ki a múzeumpedagógia módszertana, ami mára fundamentális eszköze lett a múzeumi edukációnak. Németországban az 1970-es évek óta készítenek látogatókutatásokat, akkor még azt sem tudták, hogy ez mit is jelent, de mára már megjelentek a szakemberek a különböző intézményekben.

Mácsai Ági látogatókutató, az EGMUS magyarországi nagykövete