Miért is ne lehetne látható Botticelli egy eldugott kis toszkán faluban vagy Rembrandt egy walesi kisvárosban? Népszerű projektek bizonyítják, hogy mindenki csak nyer azzal, ha a mesterművek nem csak a nagyvárosok óriásmúzeumaiban láthatók, hanem kisebb vidéki kiállítóhelyeken is hozzáférhetnek azok, akik máshogy nem biztos, hogy közel jutnának a híres alkotók műveihez.
Miközben a nagy múzeumok látogatók hadát fogadják, gyűjteményüknek csak igen kis hányadát állítják ki, és sokszor remekművek sorjáznak a raktárok polcain, addig a nagyvárosoktól távoli kisebb településeken nemhogy kevesebb a látogató és a nagy durranásnak számító műalkotás, de a művészethez való hozzáférés sem mérhető a nagyvárosokban lakókéhoz. A lenti példák ezt hivatottak orvosolni, és az évek tapasztalata alapján úgy tűnik, sikeresen.
National Gallery, London: Masterpiece Tour
A Masterpiece Tour program 2014-ben indult, miután a National Gallery (NG) két évvel korábban nagy sikerrel mutatta be Tiziano Diana és Actaeon című festményét, amelyet a National Galleries of Scotlanddel közösen vásároltak meg. A Londonon kívüli közönség lelkesedését látva, és más múzeumok hasonló projektjeiből kiindulva a NG kurátorai úgy döntöttek, hogy az egyszeri alkalomból inkább rendszert csinálnak. A NG mindig is adott kölcsön műveket különleges kiállításokra, gyakran a tengerentúlra, azonban a nevében „nemzeti” gyűjtemény számos festménye nemigen járt az Egyesült Királyság galériáiban. Ez olyan szürreális helyzeteket teremtett, hogy miközben Rembrandt vagy Monet alkotásait Bécsben vagy Washington DC-ben láthatta a közönség, addig a britek, akiknek adófizetői pénzéből finanszírozzák a múzeumot és akik a műtárgyak társtulajdonosai, viszont nem.
Kezdetben egy-egy festmény évente körülbelül hat hetet töltött három regionális galériában. Mára a NG többéves partnerségeket szeretne kiépíteni, szorosan együttműködve olyan intézményekkel, amelyek korábban még nem kölcsönöztek műveket, és akikkel közösen megoszthatják szakértelmüket, illetve kiválasztják azokat a műveket, amelyek a látogatóik számára vonzóak lehetnek.
2019-ben Artemisia Gentileschi Önarckép, mint alexandriai Szent Katalin című képe így lett megtekinthető egy sor váratlan helyszínen - többek között egy newcastle-i lányiskolában, egy yorkshire-i vidéki háziorvosi rendelőben és egy surrey-i női börtönben. (A mű egy speciális, lezárt keretben utazott, így nem állt fenn a sérülés veszélye). Idén Rembrandt feleségéről, a fiatal Saskiáról készült portréja jutott el a walesi Newtown egyik kis galériájába, melynek tulajdonosa viccesen megjegyezte a Guardian újságírójának, hogy a kép többet ér, mint az egész város együttvéve.
A világítástól és a biztonsági berendezésektől kezdve a hőmérsékleten át a páratartalomig mindent szerződésben rögzítenek, majd a helyszínen ellenőrzik. Ugyanilyen fontos azonban az is, hogy a fogadó kiállítóhelynek ötleteik legyenek arról, mit kezdenek a mesterművel. „Nem csak arról van szó, hogy a National Gallery egy-egy műalkotását itt helyezi el" - mondja Steffan Jones-Hughes a walesi Oriel Davies galéria vezetője. „Mindenkit nagyon érdekelt, hogyan tudnánk mi is, ők is profitálni. Ez egy kétirányú utca.” A walesi galéria Saskia „segítségével” két új kiállítást rendezett: az egyik egy fotókból, videókból, festményekből álló új portrésorozat, a másik a tavaszra és a walesi mitológiai virágistennőjére, Blodeuweddre összpontosít.
Susan Foister, a NG igazgatóhelyettese azt nyilatkozta, hogy le akartak bontani néhány korlátot. „Az embereknek helyben kell hozzáférniük a kiemelkedő művészeti alkotásokhoz." Az ilyen kaliberű alkotások befogadása egyrészről büszkeség, másrészt valódi turisztikai vonzerőt jelent. A walesi galéria vezetője szerint Saskia portréja ráadásul elindította a művészetről szóló beszélgetéseket. „Kicsit olyan, mintha egy híresség lenne a városban.”
A tágabb összefüggésben nézve a brit nemzeti intézményekre nagy nyomás nehezedik, hogy méltányosabban osszák meg kincseiket. Az év elején az Arts Council England elismerte, hogy a Londonban élők esetén fejenként körülbelül 21 font jut a kultúra finanszírozására, míg ez máshol átlagosan 6 font.
Gracie Divall, a Masterpiece Tours projektvezetője szerint a régi múzeumi filozófia - legyenek nagy kiállítások, és a közönség jönni fog, függetlenül attól, hogy hol élnek - már nem állja meg a helyét. „Még ha el is jutnak Londonba, a National Gallery félelmetes hely lehet: óriási az épület és óriási a gyűjtemény. Hol kezdjünk neki? Mit nézzünk meg?”
Arról nem is beszélve, hogy a látogatóáradat miatt arra soha nem lenne lehetőség, hogy Londonban hosszú perceket tölthessünk el csendben egy-egy remekművel. Így viszont bensőséges hangulatban, kis térben sokkal intenzívebb és intimebb a találkozás. Egyedül egy szobában egy Rembrandttal - kell ennél több?
A múlt hónapban a NG egy „letölthető" kiállítást rendezett Cromerben, melynek keretében híres festmények, így például Van Gogh, Cézanne, Rubens, Gainsborough, Caravaggio, Botticelli, Renoir, Manet, Rembrandt és Jan van Eyck alkotásainak életnagyságú reprodukciói jelennek meg a tengerparti város utcáin. A képek mellett leírás és egy, a további érdekességekhez vezető QR-kód található, a múzeumpedagógusok pedig ingyenes képzést tartanak a település általános iskoláinak tanárai számára.
© National Gallery / Siri Taylor
Olaszország: 100 opere tornano a casa
A 100 opere tornano a casa (100 mű hazatér) az olasz kulturális minisztérium által indított kezdeményezés, amelynek keretében 14 olaszországi múzeum, köztük a firenzei Uffizi és a milánói Pinacoteca di Brera műveit juttatják el kisebb tartományi múzeumokba.
A kezdeményezés célja, hogy az olasz félsziget kevésbé látogatott helyszínei az utazók fókuszába kerüljön, és része annak a folyamatos olasz törekvésnek is, hogy csökkentse az olyan népszerű turisztikai központokra nehezedő nyomást, mint Firenze és Velence.
A kezdeményezés neve arra utal, hogy a műalkotások visszatérnek azokra a helyszínekre, ahol alkotóik éltek, dolgoztak vagy bármilyen más módon összekapcsolódnak. A kezdeményezés egyik célja hogy olyan művek is láthatóvá váljanak, amelyek régóta raktárban vannak- az olasz állami múzeumokban őrzött mintegy 4,5 millió műtárgynak mindössze 10 százaléka van ugyanis kiállítva.
Az olasz kulturális minisztérium szerint az első 100 műalkotás, amelyet tíz évre adnak kölcsön a nagy intézmények kisebb társaiknak, csak a kezdet. Olaszország 90 állami múzeumából több mint 3600 művet jelöltek ki a projektre. Az olasz kormány 1 millió eurót különített el a programmal kapcsolatos szállítási és kiállítási költségek finanszírozására, valamint egyes művek restaurálására.
Uffizi Képtár: Terre degli Uffizi
Kevés múzeum mondhatja el magáról, hogy annyi remekművel rendelkezik, hogy elzárva tarthat egy Botticellit a látogatók szeme elől. (Az Uffizi igen.)
A 2021-ban indult és 2026-ig tartó program célja, hogy az Uffizi szorosabbra fűzze a kapcsolatot a környező toszkán városokkal, falvakkal azáltal, hogy a raktárában őrzött műtárgyakat kölcsönadja. Az Uffizi kurátorai és tudományos munkatársai a helyi kurátorokkal együttműködve segítik a kölcsönzött művek kiválasztását. „Egy érdekes és korrekt narratívát kell bemutatnunk" - nyilatkozta a programról az Uffizi igazgatója, Heike Schmidt. „Nem csak beírjuk az adott város nevét az adatbázisba, és azt mondjuk, hogy a festmény ott volt, tehát vigyük el oda".
Amikor az Uffizi bejelentette a projektet, rengeteg levél és telefonhívás érkezett helyi tisztviselőktől és kisebb múzeumok igazgatóitól. Az Uffizi munkacsoportja bejárta a városokat, hogy megnézzék, a helyszínek megfelelőek-e. A program egyik legnagyobb hozadéka a kis települések számára, hogy nő a turizmus. Castagno d’Andrea, ez a Firenzétől 50 kanyargós kilométerre fekvő, mintegy 300 lakosú apró falucska sosem szerepelt az olaszországi turistacélpontok toplistáján. Hírnevét elsősorban annak köszönheti, hogy itt született Andrea del Castagno reneszánsz festő, aki még zsenge ifjúként hagyta el a falut, valószínűleg még azelőtt, hogy bármit itt alkotott volna. Tavaly nyáron azonban a kulturális turizmus ugrásszerűen megnőtt, miután az Uffizi kölcsönadott a falunak egy nemrég restaurált del Castagno-freskót, amely Dante Alighieri költőt ábrázolja.
2021-ben 60 város jelentkezett, idén és jövőre mintegy két tucat helyszín van előkészületben. Van, ahol az időszaki kiállítás részeként mutatják be a kölcsönkapott festményt, míg mások hosszabb időre kölcsönöznek.
Egy majdnem megvalósult projekt: a francia vágyak listája
A francia Kulturális Minisztérium programja végül különböző finanszírozási okokból nem valósult meg, bár az előkészületek alapján mindenképp ígéretesnek tűnt. Alapja a Catalogue des désirs (Kívánságok, de ha akarjuk, franciásan a Vágyak katalógusa), amely több mint harminc nagy francia múzeum gyűjteményéből származó 477 olyan művet foglal magába, amit kis területi múzeumoknak adnának kölcsön. Ezek között szerepelnek festmények, szobrok, fotók, grafikák, régészeti leletek. A katalógus itt letölthető.
Miközben - az akkori kulturális miniszter nagy sajnálatára- a Louvre már akkor is kiállt amellett, hogy a Mona Lisa soha nem fog Franciaországban turnézni, továbbra is a látogatók mennek majd hozzá, és nem fordítva, a programban szereplő 477 műtárgy valamelyikét minden olyan kis intézmény múzeum, ökomúzeum, médiatár vagy könyvtár- kölcsönvehetné, amely megfelel a szükséges biztonsági és megőrzési feltételeknek, hat hónaptól egy évig terjedő időszakra.
Bár a múzeumok közötti hagyományos kölcsönzési rendszer már régóta létezik, a kis múzeumok általában ebből kimaradtak. „Vagy mert nem mindig tudják, hogyan kell nekivágni, vagy nincsenek meg az eszközeik, és mindenekelőtt, mert nem merik megtenni" - magyarázta Françoise Nyssen miniszter. Az állam vállalta, hogy fedezi a szállítás és a biztosítás költségeit.
A program célja az volt, hogy csökkentse a területek közötti kulturális egyenlőtlenségeket, és megkönnyítsék a művek kölcsönzését azokon a településeken, ahol 10 ezer lakosra kevesebb mint egy kulturális létesítmény jut. „A kultúra iránti vágy óriási, de sokak számára a távolság miatt ez meghiúsul" - jelentette ki a miniszter. A múzeumok így egy kiállítás vagy egy adott témára felfűzve ikonikus műtárgyakkal csábíthatták (volna) be a közönséget.