Horizont 2020 - a jövő lehetőségei

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 2019. június 11-én Horizont 2020 - Horizont Európa Fórum címen tájékoztató napot tartott, ahol az érdeklődők arról kaphattak felvilágosítást, hogy mit tartogat még a H2020, illetve, hogy milyen változások várhatóak a 2021 és 2027 között megvalósítandó Horizont Európa Programtól. Bár ez utóbbi néhány ponton még képlékeny, az előadók mindenkit arra buzdítottak, hogy pályázzanak, s a közönséget arról is biztosították, hogy ehhez minden segítséget igyekeznek megadni. Az NKFIH új intézkedéscsomagot tervez, melynek része a nyelvi lektorálás illetve a pályázatírás támogatása is. Szakértők segítségével lehetőség nyílik a pályázatok előértékelésére, de az érdeklődők különböző pályázatírói – és gyakorlati tréningen is részt vehetnek. Nem titkolt céljuk ezzel a pályázók körének bővítése, a sikeres pályázatok eddig sajnálatosan alacsony arányának növelése.

A résztvevő szakértők egyetértettek abban, hogy sokszor túlságosan távolinak, elérhetetlennek tűnhetnek a H2020-as pályázatok, szemben a hazaiakkal. Elrettentőek lehetnek a hosszadalmas és mindre kiterjedő adminisztratív folyamatok, melyek sikeres megoldását az ország minden pontján, köztük egyetemeken kihelyezett információspontok is segítik. A pályázat minden egyes szava fontos, a megfogalmazás, a terminológia sokszor döntőek lehetnek egy pályázat elbírálásakor.

Fontos a jó ötlet, egy korábbi projekt tovább gondolása, ugyanakkor mindez nem valósítható meg egy megfelelő hátteret nyújtó konzorcium, pályázatíró csapat, összetartó közösség nélkül.
Az előadók közül többen azt is kiemelték, hogy akkor sem szabad feladni, ha elsőre nem sikerül.

Akik lemaradtak a júniusi programról, de a jövőben pályázni terveznek, 2019. július 4-én ismét részt vehetnek az NKFIH által szerevezett Horizont 2020 Fórum és értékelő workshop-on. 

A Horizont 2020 programmal bővebb információ – magyar nyelven – ide kattintva olvasható. Az itt található PDF-ből emeltük ki az alábbi két, a társadalom-és bölcsészettudományok részvételére vonatkozó bekezdést is:

„Európa egy változó világban – inkluzív, innovatív és reflektív társadalmak. 2011-ben körülbelül 80 millió ember volt kitéve Európában a szegénység veszélyének. A fiatalok egy jelentős hányada – akitől a jövőnk függ – nincs jelen az oktatásban, a munkaerőpiacon és a képzésekben. Ez mindössze két példa azokra a kihívásokra, amelyek fenyegetik Európa jövőjét és az emberek széles társadalmi csoportjait. A kutatás és az innováció segíthet ebben, a Horizont 2020 ezért támogatja az új stratégiákra és irányítási struktúrákra irányuló kutatást, hogy túl lehessen lépni a jelenlegi gazdasági bizonytalanságokon, és biztosítani lehessen, hogy Európa felül tudjon kerekedni a jövőbeli visszaesések, a népességváltozás és a bevándorlási minták jelentette kihívásokon. A támogatás a társadalmi igények kielégítéséhez az innováció új formáit is támogatja, például a nyitott innovációt, a közszférában történő, valamint a szociális innovációt. Az európai örökségről, azonosságról, történelemről, kultúráról, valamint Európának a világban betöltött szerepéről végzett kutatás és innováció támogatásával az EU olyan „reflektív társadalmak” építésében is részt vesz, amelyben feltárják a közös értékeinket és azt, hogy ezek hogyan járulhatnak hozzá a közös jövőnkhöz.”

„Társadalom- és bölcsészettudományok. Igen fontos átfogó kérdésként a Társadalom- és Bölcsészettudományok (TBT) területén végzett kutatásokat teljesen integrálták a Horizont 2020 minden általános célkitűzésébe. A TBT-kutatás beágyazása az egész Horizont 2020 keretprogramba lényegbevágó ahhoz, hogy a társadalom a lehető legjobban ki tudja aknázni a tudományba és technológiába tett befektetést. A társadalmi-gazdasági dimenziónak magába a kutatásba, valamint az új technológiáknak a megtervezésébe, kifejlesztésébe és bevezetésébe történő beépítése segíthet megoldásokat találni a társadalmi problémákra. Ami azt illeti, a Horizont 2020 mögött meghúzódó azon elképzelés, hogy inkább a „kihívásokra”, mintsem a kutatási szakterületekre összpontosítson, jól érzékelteti ezt az új megközelítést.”

 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ