Kómár Éva: A MuseuMap múzeumi aggregációs szolgáltatás megújítása a Közgyűjteményi Digitalizációs Stratégia keretében

A MuseuMap szolgáltatást egy pilot program keretében 2015-ben indította el a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központja.

A vállalkozás célja, hogy összegyűjtse a hazai digitális kulturális örökségi tartalmakat, és azokat a MuseuMap portálon elérhetővé és kutathatóvá tegye a szakma, illetve a nagyközönség számára. Reflektálva a digitális világra jellemző, folyamatosan változó felhasználói igényekre, valamint az idén elfogadott Közgyűjteményi Digitalizációs Stratégia irányelveire az OMMIK középtávú stratégiát dolgozott ki a tartalmak begyűjtésének felgyorsítására, a közzététel hatékonyabbá tételére, a portálfelület megújítására. Kiemelt feladatának tekinti, hogy a jövőben a hazai múzeumok digitális tartalmai oktatási segédanyagként is hasznosuljanak mind a formális, mind a nonformális képzési környezetben egyaránt.

 

Tags: