A múzeumok az autizmussal élők számára is barátságos helyek- lehetnek

Ma van az Autizmus Világnapja. Mostanra sok múzeum felismerte annak fontosságát, hogy kapuikat azok számára is megnyissák, akik a többségtől eltérően érzékelik a világot. Az autizmussal élők máshogy látnak, hallanak, tapintanak, sőt, az autizmus széles spektrumán állók egymástól is igen különbözően „működnek”. Az azonban közös bennük, hogy eltérő szinten, de mindannyiuknak nehézséget okoz a kommunikáció. Ennek megértése segít a múzeumoknak abban, hogy kiállításaik, programjaik számukra is befogadható legyen.

Miért jelent kihívást egy múzeumlátogatás?

Az autizmussal élők nehezen a zsúfolt termeket, a zajos, izgő-mozgó tömeget. Egy csúcskiállítás minden érzékszervüket támadja, az erős, villódzó fények és erős hangok felzaklatják őket, így egy kiállítás interaktív képernyője, automatikus filmbejátszása számukra bizonyos esetben heves reakciókat váltanak ki. Maga egy múzeum- különösen ha nagy, kanyargó folyosókkal, termek végtelen sorával- zavart okoz a rutint és kiszámíthatóságot kedvelő autistáknak.

Hogyan lehet egy múzeum autizmusbarát?

Mivel az autizmus spektruma igen széles, az azon lévőknek eltérő igényeik vannak: vagyis nincs egyenmegoldás, mégis számos példa létezik arra, hogy a múzeumok erőfeszítésének köszönhetően a népesség eme egyre növekvő részének is pozitív élményben lehet része.

Ennek jelentős része a felkészítés. Könnyebbséget jelent például, ha elérhető múzeumok alaprajza, amit otthon le lehet tölteni, vagy ha lehet tudni, mikor lehet elkerülni a nagy látogatótömeget. Vannak múzeumok, amik a hivatalos nyitva tartás előtt vagy után tartanak autizmussal élőknek tárlatvezetést, amikor a hang- és fényviszonyokat is hozzájuk igazítják.

Előfordulhat, hogy az autizmussal élők érzékszerveit túlterhelik az ingerek, és ettől zaklatottak lesznek. A múzeumok egy csendes termet, sarkot biztosítanak nekik, ahol megnyugodhatnak. Fontos az is, hogy a múzeum munkatársai megfelelően reagáljanak: az autista gyerek (vagy felnőtt) nem neveletlen, és sem szülei, hozzátartozói felett ne ítélkezzünk.

Mi segíthet a múzeumoknak?

A Victoria &Albert Museum of Childhood (Victoria &Albert Gyerekkor Múzeuma) érintett családok segítségével dolgozott ki segédanyagokat autizmussal élőknek, ahol a leggyakrabban feltett kérdésekre próbáltak válaszolni (hol van a büfé, a mosdó, hogyan lehet elkerülni a múzeumi boltot, mikor vannak a legkevesebben és hol lehet elvonulni). A családi infócsomagot – ami nem más, mint egy hátizsák-, bárki kölcsönkérheti a látogatás idejére. Ebben térképek és játékos feladatok, nagyító, játékok, zsírkréta, sőt fülvédő is van.

A londoni Természettudományi Múzeum 2016-ban indította a kora reggeli Dawnosaurs (Hajnoszaurusz) programot autizmussal élő gyerekeknek, ahová ingyenes, de korlátozott a belépés. A szintén londoni Tudományos Múzeumnak is vannak kora reggeli programjai (Early Birds), az idősebb, 16-25 éves korosztályt pedig esti programokkal várják (Night Owls). Az Egyesült Államokban 2011-ben indult a Reggeli a múzeumban eseménysorozat (Morning at the Museum’), ahol a programokat is úgy alakították, hogy ne terhelje túl az autizmussal élők érzékszerveit, kapnak térképeket, hogy előre eltervezhessék a látogatást, külön jelölve, hol, milyen látvány vagy hanghatás érheti őket, és biztosítják, hogy legyen csendes helyiség, ahová elvonulhatnak. A kurátorok a megváltozott igényekhez igazítják a kiállítást: a fényeket tompítják, a hangerőt letekerik, ha szükséges. A sorbanállást elkerülik a családok, ami szintén kritikus pontja lehet a múzeumlátogatásnak.

A New Yorki Közlekedési Múzeum 2011-ben bevezetett délutáni programja, a Földalatti Kopók (‘Subway Sleuths’) azon a felismerésen alapul, hogy az autizmussal élők közül sokan rajonganak a vonatokért és a közlekedésért, célja pedig hogy növelje a résztvevők magabiztosságát és javítsa szociális készségeiket. Beszédtanár, gyógypedagógus és múzeumpedagógus vesz részt a foglalkozásokon, amiket egy elhagyatott metróállomáson tartanak. A pedagógusok bevallása szerint a fiatalok önbizalma nő, és megható, ahogy megtanulnak kapcsolatot teremteni másokkal, amit a múzeumon kívül is fenntartanak.  


A MoMA honlapján előre le lehet tölteni azt a kalauzt, ami elmeséli, mi mindent fognak látni a látogatók onnnan kezdve, hogy belépnek az épületbe, mindezt történetbe ágyazva és kihangsúlyozva a lehetséges kritikus pontokat (például sorbanállás) és a csendes sarkokat. A kalauz azt is kiemeli, hogy bizonyos viselkedést várnak el: a műtárgyakat nem lehet megérinteni és a termekben nem szabad enni.

Van, ami az autizmussal élők számára kiadott kalauzokban folyamatosan vissza-visszatér: az egyik, hogy beszélgessünk az autizmussal élőkkel és családjukkal. Ők tudják a legjobban elmagyarázni, mire van szükségük, mi teszi a látogatást teljessé. A másik, hogy a múzeumi munkatársaknak képzésre van szükségük, hogy megértsék a különleges szükségleteket.

Segítenek az appok

A chicagói Infiniteach startup letölthető applikációja abban segíti az autizmussal élőket, hogy eligazodjanak a helyi múzeumokban, tippeket adnak, hol lehet csendben félrehúzódni, megtapogatni a tárgyakat, hol érhetik őket erősebb ingerek. Az autizmussal élők közül vannak, akik nem szívesen kérnek segítsenek a múzeumi emberektől, mert az szorongást kelt bennük, így az app olyan vizuális segítséget is ad, amivel szó nélkül is tudnak kommunikálni.

Miért éri meg, ha egy múzeum autizmusbarát?

A családok számára hatalmas lehetőség és fontos alkalom, ha együtt mehetnek a múzeumba. Mind az érintett gyerekek, mind a felnőttek számára olyan élményt ad, amit máshogy nem biztos, hogy átélhetnének. Sok család számára talán magától értetődő, hogy a család együtt szórakozik- ott, ahol a gyerekek autizmussal élnek, már korántsem. Márpedig a múzeumok mindannyiunké.

(via MuseumNext)

 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ