Hogyan változtatja meg a múzeumot, ha jobban figyel a látogatóira?

Talán már észre sem vesszük, hogy a múzeumok narratívái sokszor nem tükrözik azt a sokszínűséget, amit akár a mindennapjainkban tapasztalunk. Ennek súlyos ára lehet: a múzeum eltávolodik a közönségétől és csökken a jelentősége. Az ICOM oldalán megjelent cikkében Anna Chiara Cimoli, a milánói ABCittá kulturális stratégája olyan jó példákat említ, amik más intézmények számára is inspirálóan hathatnak, ha figyelni akarnak arra, kik is azok, akik belépnek a kapuikon.

Úgy tűnik, hogy a másokra, a mások hangjára való odafigyelés művészete kulcsfontosságú készséggé vált napjainkra, válaszul egy domináns „mi és ők” narratívára, ami figyelmen kívül hagyja a sokszínűséget. A kultúrák közötti párbeszédre szükség van ahhoz, hogy ne az„etnicitás” kérdésén legyen hangsúly  - mindezt nem azért, mert tagadja annak fontosságát, hanem éppen ellenkezőleg, a „sokféleséget” az egyes társadalmak alapvető elemének tekinti. Ezen alapulva teremtődik meg az összetartozás érzése és alakulnak ki közös civil célkitűzések, nyilvános terek és a párbeszéd platformjai. Milyen szerepet kapnak ebben a keretrendszerben a múzeumok?

A múzeumok mint kulturális és társadalmi közvetítők

Az elmúlt évtizedben a múzeumok és a bevándorlók, a menekültek vagy a menedékkérők kapcsolatára összpontosító kísérletek tökéletlenségeik ellenére is nagy potenciált mutattak. A „másik” reprezentációjának értékelésekor, amibe a migráció kérdése is beletartozik, fontos elemezni az olyan intézményi vagy független struktúrákat, amik többek között az odafigyelés aktusát a posztkoloniális, a gender és a queer-tanulmányok, valamint az akadálymentesítés szélesebb keretei közé helyezik. 

Az interkulturális és társadalmi párbeszéd ösztönzésére indított múzeumi projektekbe, melyek célja a kisebbségek - migránsok, menekültek vagy menedékkérők - bevonása, olyan más kulturális területekkel együtt valósítható meg, mint a zene, a dráma, az irodalom, a blogolás, a nyelvoktatás, a nyilvános történelem, és így tovább.

Sokszínűséget tükröző párbeszéd a Rotterdami Múzeumban

A Rotterdami Múzeum kiváló példája annak, hogy egy kulturális intézmény az odafigyelésen keresztül építi ki az interkulturális és társadalmi kapcsolatait. Amikor kiderült, hogy a múzeum előtt építkezés indul, a Rotterdami Múzeum beleegyezett abba, hogy előre gyártott elemekből egy kantint húzzanak fel mellettük. A múzeum kurátorai így együtt ebédeltek a -jobbára bolgár származású- építőmunkásokkal, sőt egy szakácsot is felbéreltek. A kiindulópont az volt, hogy ha múzeumi küldetése az, hogy „városi múzeum” legyen, akkor jobb, ha találkozik a város lakóival. Kérdéseket tegyen fel, és hallgassa meg a válaszokat.

A Multaqa Projekt

Egy másik példa a díjnyertes Multaqa projekt, amelyet a szíriai háború következtében öt berlini állami múzeum kezdeményezett, és amihez később más nemzetközi intézmények is csatlakoztak. A Multaqa projekt célja a kultúrák közötti párbeszéd ösztönzése Németország és Szíria között azáltal, hogy a menekülteket múzeumi kalauzzá képzik. A túravezetők úgy állították össze a tárgybemutató szövegeket és az útvonalakat, ahogy azt a saját szakmai lencséjükön keresztül értelmezték. Itt is az odafigyelés a legfontosabb: a projekt egy mély információ- és tudásátadáson alapul, mely során a német és a közel-keleti kultúráról és történelemről szóló ismereteket és percepciókat osztják meg és beszélik át a résztvevők, erősítve ezzel a kölcsönös megértés folyamatát.

Lehet-e a múzeum olyan, mint az otthon?

Ha a múzeumok nem figyelnek oda a különböző közönségi igényekre, jelentőségük csökken és végül lényegtelenek lesznek a közönség számára. Ellenben azok a múzeumok, amik bekapcsolódnak a közösség életébe, sokak számára átmeneti otthont jelenthetnek:  magán- vagy idősek otthonában dolgozó gondozóknak, akik nagy hasznát vehetik a pihenőidőben zajló programoknak; azoknak, akik arra vágynak, hogy állampolgárságot szerezzenek abban az országban, ahol élnek - ilyen volt a New York-i Tenement Múzeum és a New York-i Történelmi Társaság programja, ami beilleszkedést segítő ünnepségeket tartott alkalmazottainak; valamint a külföldi hallgatóknak, ahogy azt a Musei Civici di Venezia és a milánói Museo Popoli e Culture projektje mutatja, amiben nyelvtanfolyamokat tartottak nem olasz anyanyelvűeknek.

A múzeumok „szomszédsági múzeumként” is működhetnek, előmozdítva a helyi közösséggel való kommunikációt és kohéziót. Például vannak olyan helyi könyvtárak, amelyek gyakran a társadalmi „előőrs” szerepét játsszák, elősegítve a kohéziót a különböző generációk és szükségletek között. A múzeumok beszélgetést tudnak kezdeményezni az előítéletekről és a sztereotípiákról, amint azt az ABCittà által a Cariplo Alapítvány által a „Múzeumok és sztereotípiák” projekt részeként kidolgozott, sztereotípiák elleni toolkit bizonyítja. Ez a projekt a múzeumokkal kapcsolatos leggyakoribb sztereotípiák kritikai vizsgálatát célozza: olyan tevékenységeket sorakoztat fel, amelyek célja a kritikus megfigyelés és a szocializáció előmozdítása a munka-, képzési és szakmai csoportokon belül.

A Történetgyár projekt

Csak művészettörténészek adhatnak egy műhöz értelmezést? Amikor valaki más veszi át a szót, milyen feltételek mellett tud más nézőpontot mutatni? A firenzei Uffizi galéria legújabb kísérlete, a Történetgyár (Factories of Stories) az értelmezések sokszínűségének megmutatását és az értelmezési tér megnyitását tűzi ki célul, ahelyett, hogy szegmenseket választana ki egy „elképzelt közönségből”. Az idősebb és fiatalabb generációba tartozó firenzeiek- olaszok és nemzetközi polgárok egyaránt- által írt szövegeken keresztül a gyűjtemény 12 művét értelmezik újra. A szövegek lehetőséget adnak olyan jelentések feltárására, amelyeket másként nem lehetne felfedezni. A résztvevők anyanyelvükön, híres színészek pedig olaszul olvassák a szövegeket, amik felfoghatók az „univerzális vízió” tesztjeiként,  ahol az időben és térben való elhelyezkedés gondolata egyetemes, transzverzális dimenzióvá olvad.

Történetgyár projekt, © Gallerie degli Uffizi

Napjainkban, amikor a határok és a falak - mind fizikai, mind metaforikus értelemben - egyre nagyobb szerepet kapnak mint a félreértett „önvédelem” egyetlen eszköze, a múzeumok elősegíthetik a nagyobb interkulturális megértést, ami túlmegy a puszta biztonsági kérdéseken. Amikor az állampolgársághoz való jogot gyakran választási fegyverré alakítják, az odafigyelés a populizmus erős ellenszere lehet. Gazdasági válság idején, amikor a múzeumok költségvetése drasztikusan csökken, fontos, hogy az arra az egyetlen gyakorlatra összpontosítsunk, ami lehetővé teheti számunkra, hogy a jövőben jobb, relevánsabb programokat tervezzünk, ennek első lépése pedig az erősebb társadalmi kapcsolatok kiépítése.

A cikk eredetije itt jelent meg:Chi include chi? Il museo come spazio disponibile all’ascolto”, AgCult.it, 2020. február 5.

Museum Rotterdam

Multaqa Project

Museums and Stereotypes

Factories of Stories

 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ