Egyéni kutatói mobilitási információs nap 2017.

A Magyar Nemzeti Múzeum Pollack termében megtartott rendezvény a 2016-os MuzeumInfo információs nappal megkezdett sorozat folytatása volt, célja, hogy felhívja a magyarországi közgyűjteményekben dolgozó munkatársak figyelmét a jelenleg elérhető kutatói és intézményi munkatársi mobilitási lehetőségekre.

Ennek érdekében összegyűjtöttük a legfrissebb pályázati híreket, melyeket a különböző szakterületek képviselőinek tolmácsolásában mutattunk be. A résztvevők megismerkedhettek – többek között – az EU Horizont 2020 programjának nemzetközi kutatói mobilitást ösztönző Marie-Skłodowska Curie programjával, az EURAXESS, az ERASMUS+ és a Horizont 2020 Science with and for Society Program lehetőségeivel, továbbá sikeres pályázati tapasztalatokról is hallhattak beszámolókat. A rendezvény végén lehetőséget biztosítottunk az előadókkal való személyes konzultációra is. 

Az információs napra elsősorban a közgyűjtemények nemzetközi kapcsolatépítéssel, mobilitással és pályázatokkal foglalkozó munkatársait, továbbá a közgyűjteményekben dolgozó kutatókat vártuk.

A meghívó itt érhető el >> 

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Pollack terem

Időpont: 2017. március 6. 10:00

 

Program:

09:30 – 10:00    

Regisztráció

10:00 – 10:05    

A RÉSZTVEVŐK KÖSZÖNTÉSE - Magyar Nemzeti Múzeum OMMIK

10:05 – 10:15

ICOM ÉS MOBILITÁS? - ICOM Magyar Nemzeti Bizottsága

10:15 – 11:45

KUTATÓI MOBILITÁS EURÓPÁBAN: Hogyan segíti az EURAXESS a mobil kutatókat? Pályázati lehetőségek dióhéjban - Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.

11:45 – 12:00 

AZ EURAXESS PÁLYÁZÓI SZEMMEL: TAPASZTALATOK

12:00 – 12:45       

Ebéd

12:45 – 13:15

MARIE CURIE-SKŁODOWSKA ACTIONS (MSCA) - Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

13:15 – 13:30 

AZ MSCA PÁLYÁZÓI SZEMMEL: TAPASZTALATOK

13:30 – 14:00

SCIENCE WITH AND FOR SOCIETY (SWAFS) - Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

14:00 – 14:15  

A SWAFS PROJEKTEK PÁLYÁZÓI SZEMMEL: TAPASZTALATOK

14:15 – 14:30  

Kávészünet

14:30 – 15:15     

ERASMUS+ EGYÉNI MOBILITÁSI LEHETŐSÉGEK - Tempus Közalapítvány

15:15 – 15:30    

ERASMUS+ PÁLYÁZÓI SZEMMEL: TAPASZTALATOK

15:30 – 16:00 

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK; KONZULTÁCIÓS LEHETŐSÉG

16:00   

Zárás

 

 

 

Országos
Muzeológiai Módszertani
és Információs Központ